Zenész, cimbalomművész.
Édesapja szintén cimbalmos, édesanyja tíz évig hegedült. Zenei tanulmányait a Tóth Aladár Zeneiskolában kezdte, Szakály Ágnes keze alatt. Kilencévesen a Rácz Aladár Cimbalomverseny serdülő korcsoportjában már második helyezést ért el.
 
 1990-ben került sor első külföldi fellépésére: Brüsszelben az UNICEF szervezésében adott szólókoncertet. 1991-től ’95-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ahol ugyancsak Szakály Ágnes volt a tanára. A dzsessz – s azon belül főleg az improvizáció – iránti érdeklődése akkoriban kezdett kibontakozni. A szakközépiskola elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, 1999-ben diplomázott. A főiskolán G. Szeverényi Ilona irányításával képezte magát.
 
 1997-ben megalakult a Cimbalmos Baráti Kör Alapítvány, melynek kuratóriumi tagja lett. Az alapítvány rendezte fesztiválokon nemcsak előadóként, hanem zeneszerzőként is bemutatkozott. Számos művét játszották, köztük a – kamarazenekarra és cimbalomra komponált – Cimbalomversenyt, Szakály Ágnesnek ajánlva. 1997-ben szólistaként szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt: Hat magyar rapszódia című lemezén. 1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel. A nagy sikerre való tekintettel a zenekar a következő évadjára is meghívást kapott. 2000-ben Artisjus-díjban részesült.
 
 Főiskolai tanulmányait követően – a klasszikus zene mellett – többféle zenei műfajba is belemerült, elsősorban a dzsesszbe és az etnozenékbe. A mai napig számos ilyen formáció – többek közt a Kvartett B, a Borbély Műhely, Lovász Irén, a Tűzkő Csaba Septett, az East Side Jazz Company, a Dresch Mihály Quartet s az Improvokation – tagja, illetve állandó vendége. Az előadóművészet mellett a zeneszerzéssel is aktívan foglalkozik; 1993-ban Hazám címmel a Krétakör Színház, Divertimento kamarazenekarra és cimbalomra címmel az ELTE Kamarazenekar felkérésére írt darabokat.
Díjai:
Artisjus-díj (2000, 2009)
Magyar Művészetért dij (2011)
AEGON művészeti díj (2011)
Magyar Örökség díj (2015)
Prima díj (2021)
Erkel Ferenc-díj (2023)
							 
			
			
									
						
															
									
										
										
											
												"Nem tudhatom - Radnóti és korunk"
												Pécsi Országos Színházi Találkozó
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Hallgatás Napja 8.koncert (zenei fesztivál) Ives/Ligeti/Eötvös Péter
												Concerto Budapest
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Hallgatás Napja II. - Felnőtt NAPIJEGY 5 koncertre, MZH 15:00-21:30 (Concerto Budapest)
												Concerto Budapest
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Hallgatás Napja II. - Nyugdíjas/diák NAPIJEGY 5 koncertre, MZH 15:00-21:30 (Concerto Budapest)
												Concerto Budapest
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Kárpát-medence 1000 csodája - Kaiser Ottó és Lukács Miklós fotókoncertje
												Várkapitányság Nonprofit Zrt.
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Aki Takase: Dedicated to Carla Bley | Aki Takase – Lukács Miklós (JP/HU)
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Arura Trió (Tóth Viktor - Lukács Miklós - Orbán György)
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"
												Mendelssohn Kamarazenekar
												
													- Cimbalomművész-zeneszerző
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												AVL-ÉRDI JAZZ FESZTIVÁL - Dresch Quartet
												Általános 2
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme - "Egypercesek száz percben"
												MOMkult
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme - "Egypercesek száz percben" - Mácsai Pál és Lukács Miklós estje
												Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme - egypercesek száz percben
												KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme - Egypercesek száz percben
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme - Egypercesek száz percben
												Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme - Egypercesek száz percben
												Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												AZ ÉLET ÉRTELME - Egypercesek száz percben - Mácsai Pál és Lukács Miklós estje
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme - Egypercesek száz percben Örkény István születésének 110. évfordulója alkalmából
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme - Egypercesek száz percben.
												Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme - Mácsai Pál és Lukács Miklós estje - "Egypercesek száz percben"
												Zsidó Művészeti Napok
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje
												Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje
												Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme – Egypercesek száz percben
												Müpa
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme – egypercesek száz percben
												Általános
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme – Egypercesek száz percben - Mácsai Pál és Lukács Miklós estje
												Technika Háza Miskolc
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme “Egypercesek száz percben”
												Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme Mácsai Pállal
												KMO Művelődési Központ és Könyvtár
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												AZ ÉLET ÉRTELME- EGYPERCESEK SZÁZ PERCBEN.Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál.
												Egri Kulturális és Művészeti Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az élet értelme: Egypercesek száz percben
												Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Balogh Kálmán - Lukács Miklós Duó
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Balogh Kálmán és Lukács Miklós lemezbemutató / BTF
												Budapest Brand Nonprofit Zrt.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Bartók és Ady
												Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												BKFM | Sci-fi a századelőn – Válogatás a Seydoux-Pathé Alapítvány némafilmjeiből
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Borbély Mihály és barátai koncert
												Postakürt Alapítvány
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Borbély Mihály Polygon
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Borbély Mihály Polygon
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Borbély Mihály Polygon - Bájoló lemezbemutató koncert
												KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Budafoki Dohnányi Zenekar, Rajkó virtus, Vez. Hollerung Gábor, Km. Balázs János, Bp. Klezmer Band
												Tünde Tickets Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												BUDAPEST KLEZMER BAND – sztárvendég: Rost Andrea, Lukács Miklós, Bolya Mátyás, Szokolay Dongó Balázs
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Budapesti Klasszikus Film Maraton | Legendás és történelmi hősnők | Harcsa, Lukács, Fekete-Kovács, G
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Cimbalom és tárogató újragondolva - Világraszóló
												Müpa
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Cimbalom Trió
												Budapesti Tavaszi Fesztivál
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Cimbalomversenyek kamarazenekarra, Közreműködik: Lukács Miklós
												Müpa
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												CIMBIÓZIS - Lukács Miklós Trió jazz koncert
												KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Csak a szívem érzi - Szirtes Edina Mókus és Lukács Miklós koncertje
												Zsidó Művészeti Napok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												CZF5 Cziffra Fesztivál - Lélek és logika - Nyitóest
												MOMkult
												
													- Széchenyi-nagydíjas akadémikus, orvos, farmakológus
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Cziffra Fesztivál - HIT–MŰVÉSZET
												MOMkult
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												David Yengibarian Trió és Lukács Miklós
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dés László – Mácsai Pál: Nem tudhatom Radnóti és korunk
												Óbudai Kultúrális Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dés László Free Sound Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dés László Free Sounds Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dés László Free Sounds Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Mihály - Lukács Miklós duó
												Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet
												Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet koncertje
												Vörösmarty Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet, Juhász Gábor trió
												Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet; Vendég: Kovács Ferenc
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dresch Quartet: Fuhun
												Müpa
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												European Jazz Conference - Dresch Quartet / Szakcsi Trió, vendég Christophe Monniot (F)
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												FONÓ SZALON Dresch - Lukács
												Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Fuhun - Dresch Mihály lemezbemutató koncertje
												Budapesti Tavaszi Fesztivál
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Gin-tonic Kortárs+Jazz bérlet 3. - Vendég: Lukács Miklós és a Cimbiózis Trió
												Nemzeti Filharmonikusok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kodály Fesztivál: Pannon dalok
												Hírös Agóra
												
													- Artisjus- és Magyar Művészetért-díjas, AEGON művészeti-, Magyar Örökség- és Prima díjas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Koncert No. 10
												Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Koncert No. 2
												Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Köszönjük, Eötvös Péter! Schnittke, Schönberg, Bartók, Kurtág, Eötvös
												Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Különkiadás
												Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												KÜLÖNKIADÁS
												Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Különkiadás
												Örkény István Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Különkiadás - Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós estje
												Zsidó Művészeti Napok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kurtág 98 | Hiromi Kikuchi | Lukács Miklós – Szokolay Dongó Balázs | Zvoane Bănățene
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kurtág 99
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Liszt nyomában 3.3 Oláh Kálmán jazzkoncertje / BTF
												Budapest Brand Nonprofit Zrt.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós (cimbalom) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar / BTF 2020
												Budapest Brand Nonprofit Zrt.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós & Balogh kálmán cimbalomduó
												Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós cimbalomművész koncertje
												KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós Cimbiózis Trió
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós Cimbiózis Trió
												Budapest Music Center
												
													- Cimbalomművész / Dulcimer artist 
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós Cimbiózis Trió & Ligeti Ensemble: Responses to Ligeti | Lukács/Klenyán/Orbán/Baló: Stu
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós Cimbiózis, Bársony-Rieger-Máthé Trió
												Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós duók - Akusztikus, autentikus
												Zeneakadémia
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok
												Budapesti Vonósok
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok
												Budapesti Vonósok
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós és vendégei / BTF 2018
												Budapest Brand Nonprofit Zrt.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós Trió - Cimbiózis
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács Miklós, Dés András és Harish Raghavan koncertje / CAFe 2017
												Müpa
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lukács-Balogh cimbalom duó
												Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Magyar Kincsek Ünnepe - Bartók: Tizenöt magyar parasztdal (Modern Art Orchestra)
												Concerto Budapest
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Magyar Kincsek Ünnepe 2. Tisztelet Ligetinek - Lukács Miklós Cimbiózis Trió 24/25
												Concerto Budapest
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Magyar Kincsek Ünnepe 3. Magyar rapszódiák és fantáziák - Concerto 24/25 V3
												Concerto Budapest
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mathias Lévy - Lukács Miklós - Szandai Mátyás (H/F) – Bartók Impressions
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Modern Art Orchestra – Bartók Béla: 15 Magyar Parasztdal
												Veszprémi Programiroda Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Modern Art Orchestra | Cimbalomversenyek – vendég: Lukács Miklós
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nagy Emma Quintet - vendég: Lukács Miklós
												Trafó Kortárs Művészetek Háza
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nem tudhatom
												Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nem tudhatom - Radnóti és korunk
												Katona József Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nem tudhatom - Radnóti és korunk
												Zsidó Kulturális Fesztivál
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
													- Artisjus- és Magyar Művészetért-díjas, AEGON művészeti-, Magyar Örökség- és Prima díjas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK
												Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Örökség díjas cimbalomművész
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nem tudhatom - Radnóti és korunk
												Kölcsey Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Opéra Cinématique 1. – Moment's Notice Trio
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Pár - Beszéd: Parti Nagy Lajos és Lukács Miklós
												KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, AEGON művészeti- és Magyar Örökség-díjas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Párniczky trió, Lukács Miklós trió
												Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Peter Erskine, Sherry Williams & Modern Art Orchestra: A holnap sztenderdjei - Vendég: Lukács Miklós
												Müpa
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Polska Jazz: Grzegorz Karnas Trio és Lukács Miklós (PL/H)
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Radnóti és korunk
												MOMkult
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Radnóti és korunk
												MOMkult
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rost Andrea bemutatja: Pannon Dalok
												C&M Hungary Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rost Andrea és Lukács Miklós - koncert egy hangra és cimbalomra
												Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rost Andrea és Lukács Miklós cimbalomművész koncertje
												VeszprémFest
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												SUMMERFEST Nemzetközi Folklórfesztivál / AURA - Rost Andrea és Lukács Miklós zenés estje
												Általános
												
													- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szirtes Edina Mókus és Zenekara
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tariqa feat. Lukács Miklós, Várva (Babcsán projekt)
												Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
												
													- Kétszeres Artisjus-díjas cimbalomművész
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												TÖRDELŐS - A Dresch Quartet lemezbemutató koncertje
												Kölcsey Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Tóth Viktor Arura Trió
												Budapest Music Center
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												XX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál
												Gyulai Várszínház