Program


Frenák Pál Társulat:InTimE - 50. előadás
3

Frenák Pál Társulat:InTimE - 50. előadás

InTimE. Egy legendás táncelőadás. A Frenák Pál Társulat 2008 óta negyvenkilencszer szórta szét a vörös rózsákat a színpadon, ragyogtak fel a reflektorok, negyvenkilencszer tapsolt a közönség a világ számos pontján, többnyire több száz, ezer fős színházakban, ám olykor egészen intim múzeumi térben is. Most pedig eljön az izgalmas, ünnepi pillanat: az 50. előadás. Október 25-én az Átrium Film-Színház színpadán.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2013. október 25. péntek, 20:00

Vörös rózsákkal teleszórt tiszta fehér tánctér és koromfekete falak. Ebben a térben találkoznak, fonódnak össze vagy épp taszítják el egymást a kapcsolatok hálójába gabalyodott, botladozó, csábító, vágyakozó és vergődő figurák. Az emblematikus vörös kanapé mellett, körül, mögött. Immár 50. alkalommal. Egy független kortárs tánctársulat életében ez igen fontos szám és igazi alkalom az ünneplésre.

Frenák Pál InTimE című koreográfiáját 2008 decemberében láthatta először a közönség, és a bemutató óta eltelt négy évben a produkció meghódította a hazai és a nemzetközi táncszcénát egyaránt. A 2009-ben az év legkiemelkedőbb táncelőadásának járó Lábán-díjra jelölt előadás a premier óta járt már többek között Franciaországban, Olaszországban, Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Dániában, Litvániában, illetve Belgiumban is. A darab 2012 tavaszától új szereposztásban látható: a produkció a Cirque du Soleil kötelékében is dolgozó táncossal, Feicht Zoltánnal és a fiatal tehetséggel, Vasas Erikával egészült ki.

InTime50 taska kAz 50. előadás számos meglepetést tartogat majd, többek között egy limitált szériás vászontáska-kollekciót egyedi InTimE-dizájnnal. Az 50 példányban gyártott táska a fiatal ékszer- és textiltervező iparművész Véssey Panni tervei alapján készült és az előadásra szóló jeggyel kombinálva, az ünnepi numerológia jegyében 5050 Ft-ért vásárolható meg az Átrium Film-Színház jegypénztárában. Az ünnepi előadást pezsgő- és borkóstoló és beszélgetés követi, és az 50. InTimE kapcsán eddig nem publikált fotókat és backstage videókat mutatunk meg majd a közönségnek a társulat és az Átrium Film-Színház online felületein.

A táncrajongók figyelmébe ajánljuk a novemberi programunkat is, izgalmas táncelőadások helyszíne lesz az Átrium, vendégünk lesz a Bozsik Yvette Társulat, a Gangaray Dance Company és az Equinoxe nemzetközi táncszínházi produkció.

Ajánlatunk


A Kipling-regény alapján készült rendkívül népszerű musical a dzsungelt, mint emberi társadalmunk tükörképét értelmezi. Ebben a valóságban az emberi tulajdonságokkal felruházott vadak létünk jobbik felét képviselik: kemények, de őszinték, a dzsungel-társadalom a természet áthághatatlan, szigorú törvényei szerint él.

Jerry Bock - Sheldon Harnick - Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn - musical - Vörösmarty Színház Kálmán Imre Szabadtéri Színpad, Jókai park 5. fordította: Reményi Gyenes István, a dalszövegeket G. Dénes György

A Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Ki ne ismerné az olyan nagy Dés slágereket, mint a Nagy utazás, Vigyázz rám, Olyan szépek voltunk, Legyen úgy!, Mi vagyunk a grund!.…. és még sorolhatnánk.

Ajánló


esőnap: 2026. augusztus 04. kedd 20.30 Vajda Katalin: Anconai szerelmesek - Erkel Színház zenés komédia Dalszöveg: Fábri Péter

A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek..

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!